Gétye első említése igen korai, 1024-ből való mint a zalavári apátság adófizetője,
ez azonban valószínűleg hamis dokumentum.
Az első hiteles forrás 1275-ben szól róla. Birtokosa a 13. században a Gétyei család volt.
Később mellettük a Mindszenti és a Bánffy család is megjelentek.
A törökök 1568-ban foglalták el a települést, és 1597-re teljesen el is pusztították azt.
Az 1690-es években kezdett újratelepülni. Temploma 1700 körül épült.
Az 1945-ös földosztás során is csak apró földterületek jutottak az igénylőknek,
így a II. világháborút követően komolyan sújtotta az elvándorlás, amely folyamat mára se csillapodott.
Óvodás és iskolás korú gyermekek a társulásban működtetett zalaapáti intézménybe járnak.